A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE) idén kilencedik alkalommal szervezi meg zászlóshajó rendezvényét a CEE4Impact Day-t, ahol a fő fókusz mindig a pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatást keltő befektetéseken, az impact befektetéseken van a hangsúly más-más oldalról megközelítvén.
Idén először – reményeink szerint hagyományt teremtvén – szeretnénk konferenciánk ELŐTT egy rövid Impact Safari-t tartani.
Az Impact Safari a “”Startup Safari”” kistestvére, ahol vállalkozások mutatják be az érdeklődőknek munkásságukat, missziójukat, sikereiket, kudarcaikat transzparens módon. Az Impact Safari különlegessége természetesen az, hogy a vállalatok pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatást váltanak ki vállalkozásaik által, azaz IMPACT-tal rendelkeztek.
Az Impact Safari során a társadalmi vállalkozás egyik vezetője/munkatársa várja az érdeklődőket saját munkakörnyezetében, akik a CEE4Impact Day ELŐTT lehetőséget kapnak arra, hogy ellátogathassanak ezekhez a vállalkozásokhoz, beleltáhassanak a színfalak mögé, s hogy személyesen megismerkedjenek Velük, s munkájukkal, missziójukkal, sikereikkel és kihívásaikal.
Open House jelleggel jönnének a CEE4Impact Day vendégei, akiket szeretnénk ezúton megkérni, hogy regisztráljanak az Impact Safari-ra ITT.
Az előrendezvény ingyenese amennyiben vettek jegyet a CEE4Impact Day-re.
DÁTUM: 2024. október 3.
IDŐINTERVALLUM: 09:00-11:00
CEE4Impact Day
DÁTUM: 2024. október 3.
IDŐPONT: 10:30-21:00
This year, for the ninth time, the Social Investors’ Association (THBE) is organising its flagship event CEE4Impact Day, where the main focus is always on investments that create a positive social and/or environmental impact, impact investments, approached from different angles.
For the first time this year, we would like to organise a short Impact Safari BEFORE our conference, hopefully making it a tradition.
The Impact Safari is the little brother of the “”Startup Safari””, where companies present their work, mission, successes and failures in a transparent way. The special feature of Impact Safari is, of course, that the companies create a positive social and/or environmental impact through their businesses, i.e. they have IMPACT.
During the Impact Safari, a manager/employee of a social enterprise will be welcoming guests within their working environment, giving the opportunity to visit these enterprises, to go behind the scenes and to get to know them personally, their work, their mission, their successes and their challenges, BEFORE the CEE4Impact Day.
As an Open House, we invite guests of CEE4Impact Day to register for the Impact Safari HERE.
Pre-event is free of charge if you have bought tickets to the CEE4Impact Day.
DATE: 3 October 2024.
TIME INTERVAL: 09:00-11:00
CEE4Impact Day
DATE: 3 October 2024
TIME: 10:30-21:00
ImpactHUB
Cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 17.
Kontakt: Bedő Bea, Papp Róbert
Web: https://impacthub.net/
Bemutatkozás
Az Impact HUB Budapest egy dinamikus közösségi iroda és rendezvénytér, amely nemzetközi közösségéről, innovációjáról és befogadó jellegéről ismert. A fenntarthatóság és a társadalmi változások iránt szenvedélyesen elkötelezett, hasonlóan gondolkodó egyének élén közösségének ad otthont.
Intro
Impact Hub Budapest is a dynamic coworking and event space, well-known for its international community, innovation, and inclusivity. It is home to a vibrant community of likeminded individuals, passionate about sustainability and social change.
SignCoders
Cím: Szikra Coworking, 1072 Budapest Klauzál utca 30.
Kontakt: Károlyi Antal
Web: https://signcoders.hu/
Bemutatkozás
A SignCoders digitális ügynökség, ahol webdesignt, weboldal- és egyedi szoftverfejlesztést vállalnak. Egyediségük a társadalmi vállalásuk: méltó munkahelyek teremtése fogyatékos személyek, elsősorban hallássérült szakemberek számára.
Intro
At SignCoders, they specialise in web design, website development and custom software development. They are unique due to their social commitment: they create barrier-free jobs for people with disabilities, with special focus on hearing impaired professionals.
Impact Box
Cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 17.
Kontakt: Bedő Bea, Papp Róbert
Web: https://www.impactbox.net/
Bemutatkozás
Impact Box: Szívmelengető ajándékok pozitív társadalmi hatással
Az Impact Boxok olyan etikus ajándékválogatások melyekben minden termék a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű közösségek keze munkáját dícséri. A box megvásárlásával nem csak a címzettnek szerzel örömöt, hanem fenntartható munkalehetőséget és büszkeséget adsz a hátrányos helyzetű készítőknek.
Csapatunk folyamatosan járja az országot, hogy új finomságokat és tárgyakat fedezzen fel, melyeket társadalmi szervezetek készítenek nagy szeretettel és odaadással. Olyan szervezetek termékeit válogatunk be, akik fontos ügyeken dolgoznak de nem kapnak megfelelő figyelmet. A boxokban található brosúrában olvashattok a készítőkről az a missziójukról amit a vásárlással támogattok.
Céges partnereinknek márkázást, személyre szabást, egyszerű batch rendelési folyamatot és egyedi megoldásokat ajánlunk. Egyedi ajánlatért vedd fel velünk a kapcsolatot.
Intro
The Impact Boxes are ethical gift sets in which each product is the outcome of the work of various disadvantaged communities within the labour market. By purchasing a box, you not only bring joy to the recipient, but also sustainable jobs and pride to the makers with difficult or disadvanteged backgrounds.
Nem Adom Fel Café
Cím: 1086 Budapest, Magdolna u. 1.
Kontakt: Café to be opened
Web: https://www.nemadomfelkavezo.hu/
Bemutatkozás
A Nem Adom Fel Kávézó és Étterem Budapest első fogyatékossággal élő emberek által alapított és működtetett vendéglátóhelye. Náluk a vendéglátáshoz kapcsolódó munkafolyamatok többségét fogyatékossággal élő, sérült vagy megváltozott munkaképességű munkavállalóink végzik.
Intro
Nem Adom Fel Café and Restaurant is the first restaurant in Budapest founded and run by people with disabilities. Most of their catering-related work processes are carried out by impaired or disabled workers with disabilities or reduced working capacity.
WLWYB
Cím: 1027 Budapest, Tölgyfa u. 24.
Kontakt: Kókai Dávid
Web: https://wlwyb.com/
Bemutatkozás
Intro
WLWYB is a one‑stop‑shop playground designed to build community for living beings* who are committed to LEGO. All-in-one solution for all players beyond to ‘buy and sell’ genuine LEGO parts, minifigures, or sets. Their playground is designed to enable everyone to learn and play, teach, design, create and build their own unique LEGO dreams from a single brick to an enormous buildups while they’re getting paid! They believe in neurodiversity.
Máltai Manufaktúra – Fetekert
Cím: 1024 Budapest, Fény utcai Piac 2. szint
1024 Budapest, Lövőház u. 12. 2.
Kontakt: Barta Beatrix
Web: https://maltaimanufaktura.hu/
Bemutatkozás
FeTeKert néven 2022 végén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mintaboltot nyitott azon kiváló minőségű késztermékek számára, melyek hazánk 300 leghátrányosabb helyzetű településéről származnak.
A Buda szívében található kávézó és reggeliző a 2019-ben útjára indított országos Felzárkózó települések program küldetését hivatott támogatni; közelebb hozza a nagyvárosi embert az évtizedes hátrányokkal küzdő településeken élőkkel, azok munkájával, kézműves termékeivel.
A polcokon sorakozó árucikkek közt a Máltai Manufaktúra kínálata is jelen van, emellett különleges ízvilágú zöldség- és gyümölcsalapú termékeink az étlapról is visszaköszönnek.
A Máltai Manufaktúra ínyencségeivel megalkotott fogások nem csupán gasztronómiai élményt nyújtanak a bruncholók számára, de a késztermékek felhasználási lehetőségeihez is inspirációt nyújtanak.
Intro
At the end of 2022, the Hungarian Maltese Charity Service opened a sample shop under the name FeTeKert for high-quality ready-made products from the 300 most disadvantaged settlements in Hungary.
Located in the heart of Buda, the café and breakfast bar supports the mission of the national Inclusion Settlements programme launched in 2019; it brings people living in the metropolis closer to the people living in settlements that have been struggling with disadvantages for decades, with their work and handicraft products.
The shelves are stocked with products from the Maltese Manufactory, and our special flavours of fruit and vegetables are also on the menu.
The dishes created with the delicacies of the Maltese Manufactory are not only a gastronomic experience for brunchers, but also an inspiration for the use of the finished products.
Bridge to Benefits Mesterkurzus felelős vállalkozásokért – BKIK Nemzetközi Projektiroda
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Kontakt: Harsányi Mónika
Web: https://bkik.hu/
Bemutatkozás
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt fenntarthatósági célja a társadalmilag és környezetileg felelős non- és forprofit vállalkozások, civil szervezetek támogatása. A kamara nemzetközi projekt tevékenységének köszönhetően 2021-ben életre hívott Bridge to Benefits Mesterkurzus elsődleges célja a szemléletformálás kisvállalkozások körében a környezeti és társadalmilag pozitív impacttal járó üzleti működés kialakítása érdekében. Mindemellett a program közvetett célja, hogy olyan vállalkozói közösséget építsen, amely az értékalapú, pozitív társadalmi és környezeti hatással járó együttműködések kialakítását, valamint az erre épülő hosszútávú tudáscserét segíti.
Az idén már negyedik alkalommal megvalósult díjmentes kurzuson való részvételre, nyílt pályázati felhívás keretében kapnak a KKV-k lehetőséget és 6 tematikus modulon keresztül kiváló hazai mentorszervezetek bevonásával fejleszthetik fenntartható működésüket. A mesterkurzuson szó esik minden olyan témakörről, amelyek megismerése fontos a ,,jövőálló” vállalkozássá alakuláshoz, ezzel párhuzamosan a KKV-k minden modul után és között egyéni, illetve csoportos mentoring támogatással fejlesztik fenntarthatósági projektjeiket, amelyeket a kurzus záró pitch eseményén bemutatnak a mentorokból és szakértőkből álló zsűri előtt. Bridge to Benefits program második szakaszában lehetősége nyílik a pitchen kiválasztott legjobb három vállalkozásnak egy féléves üzleti inkubációra is.
A 2023-ban Európai Vállalkozásfejlesztési Díjat elnyert program az egyszeri segítségnyújtás helyett a tartós, értékalapú üzleti kapcsolatok kialakítását ösztönzi, a pozitív társadalmi és környezeti hatások eléréséért egy példaértékű együttműködés keretében, amelyhez 25 mentorszervezet – vezető hazai nagyvállalatok, civil szervezetek, önkormányzat, felsőoktatási intézmény – csatlakozott és a program négy évadában összesen 59 kkv vett részt. A végzett cégek fele vidéki székhelyű vállalkozás ezzel reprezentatívan képviselve az aktuális környezeti és társadalmi kihívásokra az üzleti megoldásokat Győrtől, Budapesten át, Nyíregyházáig.
A Bridge to Benefits Mesterkurzus a kamara egyik olyan kezdeményezése, amely élen jár szolgáltatási portfóliója megújításában, valamint a tevékenysége által támogatott vállalkozások körének bővítésében.
Bridge to Benefits – Impact Safari keretében az érdeklődők számára október 3-án délelőtt megnyitjuk kapuinkat a programunkban végzett cégekkel – MEROVA, Fiúról Apára – valamint szakmai partnerszervezetünkkel a Civil Impacttal.
Intro
The main sustainability goal of Budapest Chamber of Commerce and Industry is to support socially and environmentally responsible non-, and for-profit businesses and NGOs. Due to the chamber’s successful international EU funded projects, the Bridge to Benefits Masterclass launched in 2021, aims to enhance the mindset change among SMEs in sustainable business development with positive environmental and social impact. The masterclass also indirectly aims to build a business community that fosters value-based partnerships with positive impacts and to support the long-term knowledge exchange.
The free masterclass – which has completed its fourth season this year – is available due an open call for SMEs to develop their sustainable operations through 6 thematic modules involving excellent national mentor organizations. The masterclass covers all the topics that are important to become a “”future-resilient”” business, while SMEs will develop their sustainability projects with individual and group mentoring support after and between each module. At the end of the masterclass the developed projects are presented to a jury of mentors and experts within a pitch event. In the second phase of Bridge to Benefits, the top three companies selected in the pitch have also the opportunity to participate in a six-month business incubation.
The European Enterprise Promotion Award 2023 winner programme encourages the development of long-lasting, value-based business cooperation rather than one-off assistance, in order to achieve positive social and environmental impacts through an exemplary collaboration involving 25 mentoring organizations – leading national corporations, NGOs, local authorities, higher education institutions – and 59 SMEs in total over the four years of the programme. Half of the graduated companies are countryside based enterprises, representing diverse business solutions to current environmental and social challenges from Győr, Budapest to Nyíregyháza.
The Bridge to Benefits Masterclass is a leading initiative of the renewal of BCCI’s service portfolio and expanding the range of businesses supported by its activities.
Within Impact Safari BCCI and Bridge to Benefits opens its doors to the public on 3 October with a limited selection of its graduate companies – MEROVA, Boys to Fathers – and our professional partner organization Civil Impact.
Civil Impact
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Kontakt: Kocsmár Tünde
Web: https://civilimpact.hu/
Bemutatkozás
Szervezetünk már több mint 15 éve segíti a vállalatok és nonprofit szervezetek közötti együttműködések, partnerségek kialakítását. Hiszünk abban, hogy a civil ügyek, és az azokat képviselő civil szervezetek nemcsak a jótékonyság kapcsán lehetnek egy-egy vállalat partnerei, hanem szaktudásukkal, kompetenciájukkal vállalati folyamatokat is segíthetnek. Legyen szó lojalitásépítésről, diverzitás kérdéséről, hátrányos helyzetben élők munkaerőpiaci bevonásáról, munka-magánélet egyensúly kialakításáról, vagy akár klímavédelemről, ökológiai lábnyom csökkentéséről. Ennek érdekében a Civil Impact fő célkitűzése, hogy a fenntarthatóság égisze alatt abban segítse e két szektort, hogy a valós üzleti folyamataikban találjanak utat egymáshoz, segítve ezzel egymás üzleti, gazdasági, fenntartható működését.
Rendezvényeink, projektjeink, fenntarthatósági napjaink, tanácsadási folyamataink mind azt a célt szolgálják, hogy a két szektor között minél hatékonyabb és előremutatóbb, hosszútávú partnerség alakuljon ki. Vállalati partnereink számára szervezünk többek között civil expokat, önkéntes programokat, családi napokat, valamint készítünk számukra ESG, fenntarthatósági vagy CSR stratégiákat. Kiterjedt
civilszervezeti kapcsolatrendszerünk és naprakész szaktudásunk a garancia partnereink számára, hogy velünk közreműködve transzparens, mérhető és a munkatársakat is bevonó programok és kampányok valósulnak meg.
Nonprofit működésünkből adódóan üzleti nyereségünket jó ügyekbe forgatjuk vissza: civil szervezetek fejlesztésére, képzésére, tanácsadásra fordítjuk.
Intro
For more than 15 years, our organization has been helping to establish cooperation and partnerships between companies and non-profit organizations. We believe that non-profit affairs and the non-profit organizations representing them can not only be
partners of a company in connection with charity, but can also help company processes with their expertise and competence. Whether it's about building loyalty,
the issue of diversity, the inclusion of disadvantaged people in the labor market, creating a work-life balance, or even climate protection, reducing the ecological footprint. To this end, Civil Impact’s main objective is to help these two sectors, under
the auspices of sustainability, to find a way to each other in their real business processes, thereby helping each other's business, economic and sustainable operation.
Our events, projects, sustainability days, and consulting processes all serve the purpose of establishing a long-term partnership between the two sectors that is as effective and forward-looking as possible. For our corporate partners, we organize, among other things NGO expos, volunteer programs, family days, and prepare ESG, sustainability or CSR strategies for them. Our extensive network of non-governmental organizations and our up-to-date expertise are a guarantee for our partners that transparent, measurable programs and campaigns involving employees will be realized in cooperation with us.
As a result of our non-profit operation, we return our business profits to good causes: we use them for the development, training and consulting of civil organizations.
Merova
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Kontakt: Menyhárt Lia
Web: https://merova.eu/hu
Bemutatkozás
A MEROVA-nál egyedülálló megoldást kínálunk a preventív ellátás terén egy kliens management rendszeren keresztül, ahol speciális fókuszt helyezünk a diabéteszes betegek ellátására vonatkozóan. Az orvosok helyett azokra a preventív ellátókra helyezzük a hangsúlyt, akik a korai felismerésben, kezelésben vesznek részt. Kezdetben az gyógypedikűrre, a podológiára és a podiátriára fókuszálunk, de 2025-re tervezzük bővítésünket a dietetika és az ápolás területére. Szoftverünket napi használatra terveztük, támogatva az alapvető dokumentációs feladatokat, amelyek egyre fontosabbak a növekvő felelősségek és az orvoshiány miatt az egészségügyi rendszerben fellelhető alacsonyabb szintű ellátói rétegek számára.
Ezek az egészségügyi szolgáltatók kulcsszerepet játszanak a korai felismerésben, segítenek csökkenteni az orvosok terhelését, optimalizálják az ellátórendszert, és edukálják a lakosságot a megelőzés fontosságáról. A diabétesz speciális ellátást igényel, szoftverünk támogatja ezeket a szakembereket ennek biztosításában, a problémák elkerülése érdekében. Ezzel elérhetőbb és biztonságosabb egészségügyi rendszert teremtünk a betegek számára, elkerülve a diabétesz szövődményeit, és támogatva a növekvő cukorbeteg társadalmat, amely nagy igényt támaszt a minőségi ellátás iránt.
Intro
At MEROVA, we are pioneering a unique solution in preventive healthcare. We’ve developed an end-to-end client management system with a special focus on diabetics care, focusing on preventive care providers – not doctors. Initially, now targeting medical pedicure, podology, and podiatry, we plan to expand into dietetics and nursing by 2025. Our software is designed for daily use, supporting essential documentation tasks that are critical due to increasing responsibilities and the shortage of doctors in the healthcare system.
These healthcare providers play a crucial role in early detection, helping to alleviate the burden on doctors, optimizing the healthcare system, and educating the population about prevention. Diabetes requires specialized care, and our software supports these professionals in delivering it. By doing so, we aim to create a more accessible and safer healthcare system, prevent diabetes complications, and support the growing diabetic population in high demand of quality care.
Fiúról Apára
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Kontakt: Kórody Eszter
Web: https://www.fiurolapara.hu/
Bemutatkozás
A XXI. század egyik legnagyobb kihívása a környezetvédelem. Az elmúlt évszázad nagy ipari forradalma után és rohanó világunkban szemléletformálásra van szükség, arra, hogy újra tisztelettel forduljunk a természet felé.
A Fiúról Apára oktatási program mind környezeti, mind társadalmi hatással bír, amikor a természet értékeit, az élhető környezet szeretetének és megtartásának fontosságát minél több emberhez eljuttatja. Környezettudatosító akkreditált program óvodásoknak és óvodapedagógusoknak egyaránt megoldást kínál arra a kihívásra, hogy hogyan tudnak adaptálódni és kellő tudással gyermekeinket is felvértezni a jövő szélsőséges éghajlati változásaihoz.
A programunk mind regionális, mind globális szinten alkalmazható.
Egy környezettudatos társadalom nevelése esélyt adhat arra, hogy Földünk élhető maradjon.
Intro
The environment is one of the biggest challenges of the 21st century. After the great industrial revolution of the last century, and in our fast world, we need to change our attitudes and regain our respect for nature.
The Son to Father education programme has both an environmental and a social impact by bringing the values of nature and the importance of loving and preserving a liveable environment to as many people as possible. As an environmentally-aware accredited programme, it offers both children in kindergarten and pre-school teachers a solution to the challenge of how to adapt and equip our children with the knowledge to cope with the extreme climate changes of the future.
Our programme is applicable at both regional and global level. Educating an environmentally aware society can give us a chance to keep our planet livable.
Ashoka Hungary
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Cserjes Anikó
Web: https://www.ashoka.org/hu-hu/country/hungary
Bemutatkozás
Az Ashoka Magyarország már több mint 25 éve dolgozik azon, hogy Magyarország vezető társadalmi innovátoraiból stabil hálózatot építsen. Mára több mint 35 Ashoka tagot választottunk ki, ők mindannyian rendszerszintű változásokat hoznak létre olyan területeken, mint például az egészségügy, a cilvil szektor, a gazdaság, a környezetvédelem, az oktatás és az emberi jogok.
Intro
For more than 25 years already Ashoka Hungary has been building powerful networks of Hungary’s leading social innovators. We have selected more than 35 Ashoka Fellows who are creating systemic changes in areas like health, civic participation, economic development, environment, education and human rights.
Eco-Trend
Cím: Akvárium Klub, 1051 Budapest, Erzsébet tér 12.
Kontakt: Bor Melinda
Web: https://www.eco-trend.hu/
Bemutatkozás
Csomagolóanyagaink egy olyan, innovatív és környezetbarát megoldást kínálnak, melyekkel úgy lehet a piaci igényeket kielégíteni, hogy közben védjük a bolygónkat!
Cégünk egy hong kongi feltaláló által 10 éven keresztül fejlesztett, szabadalmaztatott, a világ első lebomló,
tisztán növényi rostokból készült GCM (Green Compost Material) anyagából készült termékeit forgalmazza Európában.
Az ezzel a technológiával készült csomagolóanyag az egyetlen fenntartható megoldás az egyszer használatos műanyagok helyettesítésére.
Minden ehhez kapcsolódó tanúsítvánnyal, szabadalommal rendelkezik.
A jelenleg forgalomban lévő, környezetbarátnak mondott elviteles élelmiszer csomagolóanyagok főbb problémái:
még azok a termékek is, melyek komposztálhatónak, lebomlónak mondottak, szennyezik környezetünket,
az emberre is veszélyesek, műanyag és mikroműanyag tartalmuk (PLA, PFAS) miatt. Csak ipari körülmények között komposztálhatóak,
mely azt jelenti, hogy komposztálás előtt ezeket a vegyi anyagokat ki kell vonni belőlük.
A világ első GCM technológiával készült termékek anyagának tulajdonságai azért kiemelkedőek, mert nem kémiailag műanyaggal van megerősítve
a növényi rostból készült papír, hogy ellenálljon a víznek, olajnak, hanem az újonnan kifejlesztett és szabadalmaztatott fizikai technológiával (GCM).
Ezen felül a gyártás is környezetbarát, a növényi rostok, melyek az alapanyagot képezik, más gyárak melléktermékei, nem vágnak ki egyetlen fát sem
a gyártáshoz, sőt a vizet is újrahasznosítják a gyárban.
Főbb tulajdonságai:
- rendkívül erős, tartós
- 100%-ban növényi rostokból készül
- nem tartalmaz műanyagot, mikroműanyagot, PLA, CPLA, PFAS anyagoktól és mindennemű bevonattól mentes
- szomorú teknős (SUP) logo nem kell rá
- vízi és tengeri élővilágra nem veszélyes – TÜV minősítés
- hőtűrő képessége: -190 C-tól 220 C-ig – GCM
- sütés/főzés, sokkolás, tárolás, melegítés/regenerálás (mikrózható), fogyasztás egy edényben
- otthon komposztálható – TÜV minősítés
- széles termékválaszték
- mindennemű élelmiszerrel kompatibilis
- olajnak, mindennemű, élelmiszeripari savaknak kiválóan ellenáll
- bioerőművekben, fűtőművekben is hasznosítható
- szárazáru tárolás.
Intro
Közbelépő
Cím: Akvárium Klub, 1051 Budapest, Erzsébet tér 12.
Kontakt: Dióssy Panka, Varga Balázs
Web: https://kozbelepo.hu/projektrol/
Bemutatkozás
Mi, a KÖZBELÉPŐ aktivistái azért küzdünk, hogy az éjszakai élet mindenki számára biztonságos legyen. A legtöbb zaklatás közterületen, vagy nyilvános szórakozóhelyeken történik, és szeretnénk minden tőlünk telhetőt megtenni ennek a jelenségnek a visszaszorításának érdekében. Fontos, hogy az éjszakai élet minden szereplője aktívan, tudatosan kezelje a kérdést, hiszen a zaklatásmentes éjszakák és a mindenki számára biztonságos közös terek közös felelősségünk.
Alapvetően a közös terek szórakozásra és kapcsolódásra nyújtanak lehetőséget, viszont addig, amíg az emberek egy részének veszélyes ezekben a terekben mozognia, nem tud mindenki szabadon létezni bennük, közeledni másokhoz, vagy épp teljes nyugalommal utasítani vissza nemkívánatos közeledéseket. Nőknek, queer embereknek, vagy bármilyen kisebbséghez tartozóknak rendszeresen kell számolniuk szórakozóhelyen és utcán beszólogatásokkal, külsejükre tett kéretlen megjegyzésekkel, nem kívánt érintésekkel – és bár ezek bűncselekménynek minősülnek, nem kis bátorság kell egy zaklató számonkéréséhez, egy kéretlen közeledés visszautasításához.
Nem segít, hogy ezekben a helyzetekben sokszor érvényesül a járókelő-effektus: a zaklatás közvetlen szemtanúi nehezen lépnek közbe, mert tehetetlennek, eszköztelennek érzik magukat, pedig kényelmetlen helyzeteket sokszor a közvetlen környezet reakciói fordíthatnak meg. A közbelépés ezekben a helyzetekben megerősíthetik a zaklatásnak áldozatait abban, hogy a zaklatás sehol, semmilyen körülmények között nem elfogadható; magabiztosságot és bátorságot adhatnak mind résztvevőknek, mind tétlen szemtanúknak – közösségi felelősségvállalás által nyitott, biztonságos tereket teremtve.
Szeretnénk nyilvánosan és könnyen elérhető szóróanyagokkal megerősíteni az emberekben: a zaklatás soha nem „kiérdemelt”, “kiprovokált” és még csak nem is az éjszakai élet óhatatlan velejárója, valamint a zaklatást átélt személy sem hibás semmiben. Mindannyiunknak joga van a kikapcsolódáshoz és tehetünk is egymásért, hogy mindannyian nagyobb biztonságban érezhessük magunkat.
A zaklatásmentes éjszakai élet azonban nem csupán, és nem elsősorban a segíteni tudó jelenlevők felelőssége. A nyilvánosan zajló zaklatások visszaszorítása nagyban múlik a szórakozóhelyek üzemeltetőin, a koncert- és fesztiválszervezőkön. A konfrontáció, az eszköztelenség, az esetleges profitkiesés miatti aggodalom mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket vajmi ritkán kezelik helyén, vagy akár adott esetben figyelmen kívül hagyják, netalán közvetett módon bíztatnak erre – gondoljunk csak a nőknek ingyen ital típusú rendezvényekre.
Fontosnak tarjuk, hogy az éjszakai élet minden kitett szereplője tudja és legyen is rá lehetősége, hogy fordulhasson a szórakozóhelyen dolgozókhoz, illetve az adott helyszín vagy esemény szervezőihez. Tájékoztatni kell mind a vendégeket, mind a helyszíneken dolgozók at arról, hogy melyek azok a közösségi lépések, amelyeket zaklatás esetén megtehetnek, és melyek azok az intézmények, amelyek segítséget nyújthatnak ezekben a szituációkban.
Elérhető célnak tartjuk, hogy azok a terek, amelyekben dolgozunk és szórakozunk, felvállalják, hogy nem tűrik meg a szexizmust, a homofóbiát, a rasszizmust, az antiszemitizmust, a toxikus maszkulin attitűdöket – a zaklató viselkedés megannyi megnyilvánulását. Szeretnénk olyan jó gyakorlatokat megosztani szórakozóhelyek, kocsmák, közösségi terek, fesztiválok, koncertek szervezőivel és dolgozóival, amelyek visszaszorítják ezeket a zaklatásokat, és általános gyakorlattá emelik a közösségi felelősségvállalást.
Intro
Green Drops Farm
Cím: Akvárium Klub, 1051 Budapest, Erzsébet tér 12.
Kontakt: Rácz Gréta
Web: https://greendropsfarm.com/en/
Bemutatkozás
A hazai fejlesztésű Green Drops Hidropónia forradalmasítja a növénytermesztést. Az innovatív berendezés egyik legnagyobb előnye, hogy használatával föld nélkül nevelhetünk friss, növényvédőszer-mentes, tápanyagban gazdag salátákat, fűszernövényeket, egyes zöldségeket és gyümölcsöket. Az önműködő rendszer új korszakot teremt a növénytermesztésben, zseniális megoldás azoknak akik környezetbarát módon, kevés munkával és kis helyen szeretnének bőséges termést elérni.
Intro
“Green Drops Hidropónia” is a product developed in Hungary, capable of revolutionising how we grow plants. One of the key benefits offered by this innovative equipment is enabling us to grow chemical free, but nutrient-dense greens, herbs, and various kinds of fresh, home grown vegetables and fruits. The automated system brings a new era in how we grow plants, and offers a superb solution for those, who wish to harvest plenty of produce in an environmentally friendly way, deploying limited efforts only, and having a limited space.
Access4You
Cím: 1082 Budapest, Corvin sétány 3/B, 904
Kontakt: Méri Tamás
Web: https://access4you.io/hu
Bemutatkozás
Bemutatkozás
Az Access4you védjegy az épített környezet akadálymentességéről nyújt részletes és megbízható információt mozgás, látás, hallás és kognitív speciális igénnyel élő emberek számára. Ez nem csak a fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik számára nyújt segítséget, hanem ingatlantulajdonosoknak, cégeknek is: amellett, hogy részletes képet kapnak helyszíneik hozzáférhetőségéről, az Access4you tanúsítvány az üzleti és fenntarthatósági célokat is hatékonyan támogatja.
Intro
Access4you is a certification scheme for the accessibility of the built environment. Our certification helps not only people with special access needs but supports property owners and companies to gain insights into their building’s accessibility and also to reach their business goals. Based on our standardized assessment, we provide reliable and detailed data on the locations’ accessibility to people with special mobility, visual, hearing, and cognitive needs for free.
Cleanspire
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Ugron Dávid
Web: https://cleanspire.eu/
Bemutatkozás
Intro
CleenUp
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Matus Kriszta, Palotai Balázs
Web: https://www.cleenup.hu/hu
Bemutatkozás
Intro
Hedepy
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Vasas Sára, Nagyné Gyöngyösi Bella
Web: https://hedepy.hu/
Bemutatkozás
Intro
OkosHACCP
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Boros Csilla Tea, Balogh Boglárka
Web: https://okoshaccp.hu/
Bemutatkozás
Intro
Respray
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Zámbó Gergely, Horváth Dominik
Web: https://www.respraysolutions.com/
Bemutatkozás
Intro
Secontaste
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Csonka Lilla
Web: https://www.secontaste.com/
Bemutatkozás
Intro
LifeTechBalance
Cím: CEE4Impact Day venue: Museum of Ethnography
Kontakt: Sipka Bence
Web: https://lifetechbalance.hu/
Bemutatkozás
Intro
Our mission is to assist people and institutions in striking a balance with technology, so that it enhances rather than detracts from their human flourishing and collective well-being. We work for a future where people can understand, control, and integrate technology in their lives based on fundamental human values.